"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Fil 4:8)
Tanévzáró istentisztelet 2023 – Komlóstetői Református Általános Iskola
Június 20-án megrendezésre került tanévzáró istentiszteletünk. Rácz Vera iskolalelkész asszony arról beszélt, hogy a nyári szünet legyen a pihenés, a feltöltődés időszaka. A tárgyak helyett élményeket gyűjtsünk, ápoljuk emberi kapcsolatainkat és ezeket kincsként őrizzük meg. Mint ahogy Pál apostol írta Timóteusnak: „A rád bízott drága kincset őrizd meg!” (2 Timótheus 1,14)
A Szózat után a 3. évfolyam rövid műsora következett. Kedves dallal és versekkel színesítették az eseményt. Dr. Ábrám Tibor igazgató úr köszöntötte az egybegyűlteket, majd megtartotta tanévzáró beszédét. Ezután átadta a kitűnő tanulóknak járó jutalomkönyveket, majd a jelesek is személyesen vehették át tőle a bizonyítványukat. A tantestület határozata alapján a legek is elismerő oklevélben részesültek. Ajándékkönyvvel köszönte meg az iskola életben aktívan résztvevő szülők támogató segítségét, valamint a szülői munkaközösségekben végzett kiemelkedő munkákat. A Himnusz eléneklése után a tantermekben folytatódott a bizonyítványok átadása.
A tanévzáró istentiszteleten készült képeket az alábbi albumban tekinthetik meg.
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat. ElfogadRészletesen
Tanévzáró istentisztelet 2023
2023.06.28.
Esemenyek, Hírek
No Comments
Mihály-Koseczky Erika