Kategória: Hírek
Határtalanul 2025. június– Határtalanul kirándulás a Csallóközbe
Tanulmányi kirándulás a hetedikeseknek – Csallóköz, 2025. június 3-6.
Pályázat címe: Határtalanul kirándulás a Csallóközbe
Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001264
Támogatási összeg: 4.805.620 Ft finanszírozással
2025 júniusában hetedik évfolyamos tanulóink tanulmányi kiránduláson vettek részt a Felvidéken, a Határtalanul! program keretében. A „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” támogatási cél megvalósításaként négy napot tölthettünk a Csallóközben, 4.805.620 Ft támogatással.
Utunk során sétáltunk Losoncon, felkerestük a helyi nevezetességeket, meglátogattuk Mikszáth Kálmán szülőfaluját Mikszáthfalvát, ahol megtekintettük a múzeummá alakított szülőházát, s elhelyeztük emlékkoszorúnkat az író szobránál, valamint felmásztunk a Kékkő fölött emelkedő Balassi család várához.
Dévény várát körbe sétáltuk, s közösen szavaltuk el Ady: Góg és Magóg fia vagyok én című versét. Pozsony óvárosát és a Pozsonyi várat bejárva megcsodáltuk a város panorámáját, megismerkedtünk a reformországgyűlés épületével és a koronázó templom történetével. A dunaszerdahelyi stadion látogatása során megismerhettük a híres helyi futballcsapat otthonát, ahol közösen énekeltük el az Ismerős Arcoktól a Nélküled című dalt. Már biztosan ismerősebben fog csengeni számunkra a csapat neve a sportközvetítések során.
A szlovák oldalon megépített bősi vízierőműben tanúi lehettünk két hajó zsilipelésének – egyedülálló élmény volt! A tallósi Esterházy -kastély ódon falai meséltek a nehéz történelmi pillanatokról, az újonnan kialakított emlékszobák, pedig az Esterházyak fényes múltját idézték meg. A gutai vízimalomhoz Európa leghosszabb fedett hídján sétáltunk el, ahol megismertük a malom működését.
Különleges élmény volt a mucsai iskola tanáraival és diákjaival találkoznunk, beszélgetnünk, szeretettel hívtuk meg őket Magyar vagyok…Határtalanul rajzpályázatunkra. A komáromi várban egy izgalmas idegenvezetés során élhettük át a történelem fontos pillanatait, majd városi sétánk során megkoszorúztuk Jókai szobrát 200 éves évfordulója alkalmából.
Nagyon tartalmas és élménydús utat tudhatunk magunk mögött. Jó érzés volt Csallóközben otthon érezni magunkat, magyar szót hallani, és bepillantást nyerni a határon túli magyar közösségek mindennapjaiba.
Előkészítő munka:
A kirándulás előkészítése során a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár nagy segítségünkre volt. Osztályfőnöki órákon közösen dolgoztunk fel több feladatsort:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2559
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2543
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2533
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2578
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2529
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2556
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2566
Fotók az előkészítő foglalkozásról:
Határtalanul – 4. nap
Negyedik napunkon a hosszú hazaút előtt találkoztunk a dunamocsi iskola diákjaival és tanáraival. Kölcsönösen megismertük egymás intézményeink életét, szeretettel hívtuk meg őket a Magyar vagyok…határtalanul rajzpályázatunkra. Komárom északi oldalán barangoltunk az Öregvárban, majd városi sétánk alkalmával elhelyeztük emlékkoszorúnkat Jókai Mór szobránál. Élményekkel, új ismeretekkel gazdagon tértünk haza.
További képek az iskola facebook oldalán:
Határtalanul 3. nap
Harmadik napunkon a bősi vízierőmű szlovák oldalán Gabcikovonál néztük meg két hajó zsilipelését. Hatalmas élmény volt számunkra. A tallósi Esterházy-kastély ódon falai meséltek a történelem nehéz pillanatairól, az új emlékszobák pedig az Esterházyak dicső múltját mutatták be. A gutai vízimalomhoz Európa leghosszabb fedett fahídján sétáltunk el, ahol megismertük a malom működését. Mindig vártuk az estéket is, a sok élmény, tapasztalás után, a közös vacsorák vidáman teltek.
További képek az iskola Facebook oldalán:
Határtalanul 2. nap
Második napunkon reggeli után a szállásunkon találkoztunk idegenvezetőnkkel, aki egész nap minden tudnivalót, érdekességet ismertetett velünk a meglátogatott helyszíneken. Elsőként Dévény várához mentünk, ahol a Duna és Morva folyó találkozásánál a vár alatt közösen elszavaltuk Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én.. című versét. Megható pillanat volt, hiszen mindezt június 4-én a trianoni békeszerződés évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján tettük meg. Pozsonyba folytattuk utunkat, ahol a várban töltöttünk két órát, majd felkerestük a koronázó templomot, ahol 11 magyar uralkodót és 7 királyi feleséget koronáztak meg. A belvárosban szabad program keretein belül fedeztük fel Pozsony hangulatos utcáit. Késő délután értünk Dunaszerdahelyre a stadionhoz, ahol elénekeltük az Ismerős Arcoktól a Nélküled című számot. Este fáradtan értünk vissza szállásunkra Nagymegyerre.
További képek iskolánk Facebook oldalán:
A Spider Mentőcsoport kutyás foglalkozásai a Komlóstetői Református Általános Iskolában
A Komlóstetői Református Általános Iskola alsó tagozatos tanulói izgalmas, rendhagyó órákon vehettek részt nemrégiben, melyeket Binda Nikoletta, a Spider Mentőcsoport megbízott vezetője tartott. Nikoletta kutyás mentőként Nózi és Bodza nevű , különleges képességű kereső kutyáival érkezett az iskolába, hogy játékos, interaktív foglalkozásokon keresztül népszerűsítse az önkéntesség fontosságát és érzékenyítse a gyerekeket.
Legutóbbi látogatásuk alkalmával a Spider egészségügyi szakemberei Molnárné Gelencsér – Kassai Tünde és Molnár Máté is elkísérték Nikit. Három kutya – Nózi, Bodza és a fiatal Jónás – társaságában zajlottak a foglalkozások. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a programban, amely során több kutyás interaktív feladatot is kipróbálhattak.
Az egyik legizgalmasabb pillanat egy szimulált mentés volt, ahol a kutyák egy „sebbel” ellátott gyereket kerestek meg. A diákokból összeállt egy mentőalakulat, akik hordágyon szállították a „bajbajutottat” biztonságos helyre, ahol megkezdték az ellátását.
A gyerekek örömmel simogathatták a barátságos, szelíd kutyusokat, és sokan közülük bátran szembenéztek, majd legyőzték a korábbi kutyafélelmüket.
A foglalkozások végén a legmeghatóbb pillanat volt, amikor egy negyedikes tanuló így nyilatkozott: „Ha majd állatorvos leszek, biztos, hogy én is önkéntes Spider mentő leszek!” Ez a mondat jól tükrözi, hogy a program elérte célját, és az önkéntesség üzenete mélyen megérintette a gyerekeket.
A Spider Mentőcsoport kutyás terápiás foglalkozásai nemcsak a mentőmunka iránti érdeklődést keltik fel, hanem fejlesztik a gyerekek empátiáját, felelősségtudatát és közösségi érzését is. A Komlóstetői Református Általános Iskola büszke arra, hogy ilyen értékes programokkal gazdagíthatja tanulói mindennapjait. Hálás köszönet Binda Nikolettának és kollégáinak az önzetlen közreműködésért! Várakozással tekintünk arra, hogy a jövőben is folytathassuk ezt a hasznos együttműködést a Spider Mentőcsoporttal.
Pecsétné Répás Andrea
alsós munkaközösség-vezető
További képek az iskola Facebook oldalán:
Határtalanul 1. nap – élménybeszámoló
Izgalommal vágtunk neki a csallóközi kirándulásnak. Rimaszombati pihenőnk után, Losonc belvárosát ismertük meg, történelmi múltjával együtt. Megnéztük a református templomot, és a zsinagógát is. Következő úticélunk Szklabonya volt, Mikszáth szülőfaluja. Felemelő volt átélni az író gyermekkorát a szülői házban, s koszorút helyeztünk el mellszobra előtt. Következő állomásunkon fáradtan, de lelkesen másztuk meg a Kékkő várához vezető utat. Estére érkeztünk meg szálláshelyünkre Nagymegyerre, ahol kipihenhettük magunkat.
További fényképek az iskola Facebook oldalán:
Határtalanul
2025. június 3-án 33 diák 3 pedagógus kísérővel indult el a Határtalanul programon belül felfedezni Csallóköz szépségeit.
Sokszínű Tehetség
A Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola valamint a Felső-magyarországi Református Intézmények Tehetségsegítő Tanácsa Református Tálentum Díjat adodományozott tehetséges tanulóinknak a ” Sokszínű Tehetség” Regionális Református Tálentum Képgalériában szereplő képzőművészeti alkotásaikért. Kiemelkedő munkáikhoz szívből gratulálunk!
Jókai Mór felolvasó verseny
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendeztük meg iskolánkban a Jókai felolvasó versenyt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság B-A-Z. Vármegyei Tagozatának megkeresésére.
Az 5-6. osztályosokat dr. Kóczi Rozália, a Tagozat elnöke és Nagy Mónika munkaközösség-vezető hallgatta és értékelte. A 7-8. évfolyamok versenyének zsűrijében Kiss Árpádné, a Tagozat elnökhelyettese, dr. Szanyi Ildikó, a Tagozat ifjúsági ügyekért felelős titkára és Nagyné Ferencz Judit igazgatóhelyettes foglalt helyet.
Öröm volt hallgatni a diákok lelkes felolvasását, akik arany, ezüst, vagy bronz minősítést kaptak a rendezvény végén. Gratulálunk a résztvevőknek!
Fontosnak tartjuk Jókai Mór műveinek népszerűsítését és a fiatal korosztály olvasóvá nevelését.
Föld napi rajzpályázat eredmény
Föld napi rajzpályázaton Szabó Dorka 2.a osztályos tanulónk 1. helyezést ért el. A díjakat a szervező iskolában, a Diósgyőri Gimnáziumban adták át.
Köszönjük a képeket Dorka apukájának.
Szívből gratulálunk Dorkának!
Városi atlétika verseny – IV. korcsoportos fiúk egyéni bajnoksága
Atlétika városi diákolimpián egyéni számokban eredményesen teljesítettek tanulóink.
Súlylökésben: Nagy Krisztián 2. hely, Rézműves Antónió 3. hely
100 méteres síkfutásban: Maczó János 2. hely, Balogh Egon 3. hely
Távolugrásban: Lakatos Ádám 3. hely
300 méteres síkfutásban: Tamás Patrik 4. hely
Tájfutás: Kisiczki Lóránt 1. hely
A 4×100 méteres fiú váltó városi bajnok.
Tagok: Balogh Egon, Lakatos Ádám, Tamás Patrik és Maczó János.
Sportteljesítményükhöz szívből gratulálunk!
Tiszáninneni Református Egyházkerület Facebook bejegyzése

A Tiszáninneni Református Egyházközösség cikke iskolánkról – Szerető gondoskodással, egyedülálló módszerekkel hívogat a zöldövezeti iskola
A festői szépségű környezetben lévő Komlóstetői Református Általános Iskolában egyedi módszerekkel inspirálják a gyermekek fejlődését. Az iskolánkról Oroszné Kvaszta Noémi igazgató és Nagyné Ferencz Judit igazgatóhelyettes beszélt a Tiszáninneni Református Egyházkerület portáljának, kiemelve az élményalapú oktatás fontosságát, ami a közvetlen tapasztalásokon és a gyermekek aktív cselekvésein keresztül tanít. A beszélgetés a https://tirek.hu/hirek/intezmenyi-hirek/szereto-gondoskodassal-egyedulallo-modszerekkel-hivogat-a-zoldovezeti-iskola/ oldalon olvasható.
Bocsoda Tanoda – Iskolanyitogtó
A Bocsoda Tanodát a Kisbocsok iskolába mennek című játékos, komplex foglakozással zártuk. Sok érdeklődő óvódás, leendő első osztályos utazott velünk Tündérországból Számországba a különféle közlekedési eszközökkel.
Találkozzunk április 10-11-én a beiratkozás napján! Szeretettel várunk!
Enikő néni és Andi néni
A víz világnapja – Happy hét
Iskolánk jelentkezett a vízivást népszerűsítő Happy-hét programjaira a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kezdeményezésére március 17-21-között. HAPPY-(Hungarian Aqua Promoting in the Young), egy nemzetközileg elismert magyar kezdeményezés, melynek célja, hogy a fiatalok folyadékpótlás céljából vizet fogyasszanak. Március 17-én indult – tizenötödik – tematikus egészséghéten a vízivás jótékony élettani hatását ismertettük meg a gyerekekkel, tantárgyak, kézműves és egyéb szabd foglalkozások keretén belül.
A Happy-hetet a víz március 22-i világnapjához kapcsolódóan szerveztük és idén országos rekordkísérletben is részt vehettünk, melynek célja volt felállítani a tömeges vízivás hazai rekordját.
A kísérlet során, az ország teljes területén, egy időpontban egyszerre emeltük fel vízzel teli kulacsainkat, poharainkat. (03.21. déli 12:00) a Kossuth-rádió kíséretében.
Március 21-én az intézményünk minden tanulója, dolgozója kék ruházatban jelent meg és a Happy-héten csak vizet fogyasztottak. Egy tanórai szünetben Vízbár került felállításra az aulában, ahol a pedagógusok látták vendégül a gyerekeket, egy pohár gyümölccsel ízesített finom vizet fogyaszthattak és almát nassolhattak. A vendéglátás során vetítés is volt, melyben a fejlődő szervezet folyadékbevitelének fontosságára hívta fel a figyelmet. Az aulában egy vízpart is felállításra került, gyönyörű vízeséssel, mely a nyugodt, meghitt pillanatokat idézte mindenki számára. A tanulóknak előzetes feladatuk volt 2025-ös év vízparti növény-és állatvilágát kézműves alkotással megjeleníteni és behelyezni a „vízbe”.
Bízunk benne, hogy tanulóink egészséges szemléletmódját formálhattuk a Happy-hét keretén belül.
Kósa-Kis Henrietta
Versenyeredmény
Barsi Petra 7.b osztályos tanulónk az „Arany tollal, költőszóval” vármegyei versenyen II. helyezést ért el.
Szívből gratulálunk eredményéhez!
Versenyek
A X.STYLUS Szépírási Verseny és a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny részvevői
Így látják magyarságukat a fiatalok – „Magyar vagyok… Határtalanul” elnevezésű rajzkiállítás
Cikk az eseményről: https://tirek.hu/hirek/intezmenyi-hirek/igy-latjak-magyarsagukat-a-fiatalok/
Az iskola által készített képes összefoglalót az alábbi albumra kattintva tekinthetik meg az alkalomról.
Március 15-ei ünnepi megemlékezés
Felemelő hangulatban emlékeztünk meg március 15-éről, nemzeti ünnepünkről. Az eseményen résztvevők együtt tisztelegtek a 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt, akik a modern parlamentáris Magyarország megszületéséért küzdöttek. Az 5. évfolyamos tanulók az ünnepség során felidézték a történelmi eseményeket és a nemzeti összetartozás fontosságát.
Happy-hét 2025. március 17-21.
Áldás, békesség kedves Szülők és Gyerekek!
Iskolánk jelentkezett a vízivást népszerűsítő Happy-hét programjaira, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kezdeményezésére.
A HAPPY-(Hungarian Aqua Promoting in the Young), egy nemzetközileg elismert magyar kezdeményezés, melynek célja, hogy a fiatalok folyadékpótlás céljából vizet fogyasszanak.
Március 17-én induló – tizenötödik – tematikus egészséghéten a vízivás jótékony élettani hatását ismertetjük meg a gyerekekkel.
A Happy-hetet a víz március 22-ei világnapjához kapcsolódóan szervezzük és idén országos rekordkísérletben is részt vehetünk, melynek célja felállítani a tömeges vízivás hazai rekordját.
A kísérlet során, az ország teljes területén, egy időpontban egyszerre emelnénk fel vízzel teli kulacsainkat, poharainkat. (03.21. déli 12:00)
Március 21-én az intézményünk minden tanulója lehetőség szerint kék ruházatban jelenjen meg és a Happy-héten csak vizet fogyasszanak!
Áldás kívánással: Öko munkacsoport
Díjátadó a Miskolci Egyetemen
A Szakértők Regionális Egyesülete Miskolc fontosnak tartja, hogy felhívja a fiatal generáció figyelmét a fenntarthatóság jegyében a megújuló (zöld) energiaforrások (vízenergia, szélenergia, napenergia, geotermikus energia, biomassza, bioüzemanyagok) jelentőségére, ezért pályázatot hirdetett a Komlóstetői Református Általános Iskola alsós és felsős diákjai számára. A díjak átadására a Miskolci Egyetemen került sor.
Tanulóink eredményeihez gratulálunk!
Komlóstetői Református Általános Iskola | |||||
Helyezés | Alsó Tagozat | Kategória | |||
I. helyzett | Sebestyén Ákos | 3.a | Rajz | ||
II. helyzett | Ónodi Áron Péter | 4.a | Rajz | ||
III. helyezett | Balogh Zója | 4.a | Rajz | ||
III. helyezett | P.Szabó Zsejke | 2.a | Rajz | ||
Komlóstetői Református Általános Iskola | |||||
Helyezés | FelsőTagozat | Kategória | |||
I. helyzett | Telek Szabina | 7.b | Rajz | ||
II. helyzett | Szabó Vivien | 5.b | Rajz | ||
III. helyezett | Nagy Mária és Oláh Ketrin Zoé | 7.a | Rajz | ||
I. helyzett | Balogh Zselyke és Balogh Zsaklin | 7.b | Power Point | ||
II. helyzett | Maczó János | 8.a | Power Point | ||
III. helyezett | Misley Levente és Sélei Vivien | 7.a | Power Point | ||
III. helyezett | Varga Hanga és Molnár Szelina | 7.b | Power Point | ||
Külön díj | Székely Viktória | 7.b | Fogalmazás |
A fotókat pedagógusaink készítették.
Tájékoztató első osztályos beiratkozásról
Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy a 2025/2026. tanév első osztályának/osztályainak kialakítása érdekében intézményünk egy előzetes Regisztrációs lapot tesz közzé. Kérjük azokat a szülőket, akik intézményünkbe szeretnék beíratni gyermeküket a kitöltött Regisztrációs lapot az intézményhez személyesen, postai úton vagy elektronikusan visszajuttatni szíveskedjenek. A regisztrált szülők számára a beiratkozással kapcsolatos minden információt eljuttatunk a későbbiekben. A Regisztrációs lap letölthető az intézmény honlapjáról is:
https://komlostetoiskola.hu/wp-content/uploads/2025/03/Regisztracios-lap_.pdf
„Gyöngybetűk” Szépírási Verseny
Az iskolánkban 2025. január közepén lezajlott a „Gyöngybetűk” Szépírási Verseny, melyet alsó és felső tagozaton is meghirdettünk.
Csodaszép, igényesen megformált kézírások születtek.
Helyezettjeink:
2. évfolyam | I. Jeszenszky Barbara |
II. Behinya Bence | |
III. Rákóczi Vivien |
3. évfolyam | I. Vizsolyi-Szabó Lilla |
II. Ádám Dóra | |
III. Szabó Zoé |
4. évfolyam | I. Balogh Zója |
II. Bokros Olívia | |
III. Balogh Zsanett |
5. évfolyam | I. Kisiczki Adél 5.b |
II. Telek Veronika 5.b | |
III. Torma Fanni 5.a |
6. évfolyam | I. Lakatos Christopher |
7. évfolyam | I. Székely Viktória 7.b és Barsi Petra 7.b holtversenyben |
III. Velty Vivien 7. b |
Első helyezettjeink munkáit beneveztük a X. Stylus Országos Szépírási Verseny elődöntőjére, ahol legnagyobb örömünkre öt tanulónk is bejutott a döntőbe: Jeszenszky Barbara, Vizsolyi-Szabó Lilla, Kisiczki Adél, Székely Viktória és Barsi Petra.
Kisiczki Adél 5. évfolyamon 2. helyezett, Székely Viktória 7. évfolyamon 1. helyezett lett.
Gratulálunk tanulóinknak, a felkészítő tanító néniknek és tanároknak!
Farsang 2025
2025. február 21-én megtartottuk a hagyományos farsangi mulatságunkat az iskolában. Az osztályok fergeteges produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Tanulóinkat finom fánkkal lepte meg Bajusz Gábor képviselő úr. Köszönjük szépen a felajánlásokat!
Szépírási verseny 2025
A Kis Bálint Református Általános Iskola X. alkalommal rendezte meg STYLUS Szépírási Versenyét. Iskolánkból 5 tanuló jutott be az országos döntőbe, amelyen betegség miatt 4 tanulónk vett részt. Közel negyven iskola tanulói versenyeztek Vésztőn, határon innen és határon túlról. Intézményünk tanulói vállalták a hosszú utat, hogy számot adjanak tudásukról. A versenyről élményekkel, gyönyörű eredményekkel gazdagon tértek haza.
Kisiczki Adél 5. évfolyamon 2. helyezett, Székely Viktória 7. évfolyamon 1. helyezett lett.
Büszkék vagyunk Jeszenszki Barbara 2.a, Vizsolyi-Szabó Lilla 3.a osztályos versenyző tanulóinkra.
Köszönjük a szülők és az iskolavezetés hozzájárulását, hogy tanulóink eljuthattak erre a megmérettetésre.
Rendkívüli közlemény
(2025. március 03.) újra a megszokott rendben folytatódik.
Legyél Te is „komlóstetői diák”!
Kedves Szülők!
Ha szeretnének gyermekük részére egy családias iskolát választani, ahol odafigyelnek a gyermekek szellemi, testi és lelki fejlődésére, akkor szeretettel ajánljuk figyelmükbe a Komlóstetői Református Általános Iskolát.
Amennyiben bármilyen kérdésük van a beiratkozással, az elsős tanító nénikkel és az iskolával kapcsolatban, keressenek bennünket!
Az érdeklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak a +3630 0108175-ös telefonszámon, a komlos49@gmail.com e-mail címen, vagy lehetőség van személyes találkozóra előzetes időpont egyeztetéssel.
Kedves Gyerekek!
Gyertek, ismerjétek meg iskolánkat!
Szeretettel biztatunk: Legyél Te is „komlóstetői diák”!
Robot bocsok – Robotikával ismerkedő, játékos iskolaelőkészítő foglalkozás
Február 14-én nagycsoportos óvodások és szüleik látogattak el iskolánkba, hogy részt vegyenek egy rendhagyó digitális kultúra órán.
Mihály-Koseczky Erika tanító néni a robotika rejtelmeibe avatta be a leendő iskolás gyerekeket. A foglalkozáson egy izgalmas mese után többek között szó esett a robotika mindennapi életünkben elfoglalt helyéről, a fejlődési- és fejlesztési irányokról is. Kis játékos feladat kapcsán a gyerekek Erika nénivel és Zoli bácsival programozhattak BB típusú BeeBotokat, amelyeket egy megadott pályán kellett elvezetni a kitűzött célállomásig.
A gyerekek megismerkedhettek a 3D nyomtatással is.
Az óvodások Veres Zoltán tanárúr előadásából megtudhatták, hogy hogyan dolgozik a nyomtató, milyen anyagot használ a munkához, az miből van és hogyan lesz belőle tárgy. Egy mintadarabot is elkészítettünk, amíg a foglalkozás véget nem ért. Egy igazi síp kis gazdái lehettek mindannyian. Az ajándéknak nagyon örültek, ki is próbálták. A gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel vettek részt a bemutató előadásokon.
Kisbocsok a világ körül – Angol és német játékos foglalkozás
Január 24-én ismét megnyitotta kapuit a Bocsoda a Komlóstetői Református Általános Iskolában. Angol és német nyelvi játékos foglalkozáson vehettek részt a leendő első osztályos óvodások. A jó hangulat, az örömteli pillanatok tették emlékezetessé a programot.
Szavalóversenyen elért eredmény
Református általános iskolák országos online szavalóversenyén arany minősítést szerzett Horváth Dominik Ferenc és Munkácsi Noémi 4.a osztályos tanuló.
Felkészítőjük: Pecsétné Répás Andrea tanítónő
„A jókedvű adakozót szereti az Isten!”
Kedves Szülők és Diákok!
Köszönjük, hogy szereteteteket megmutattátok, amikor a Református Kismamaház lakói számára gyűjtöttünk adományokat!
Az utolsó tanítási héten eljuttattuk ajándékaitokat, melyeket hálás szívvel és köszönettel fogadtak.
Nagy örömet szereztetek vele! Isten áldja meg életeteket!
Szeretettel és köszönettel: Béres-Csögör Orsolya
iskolalelkész
A 4. gyertya meggyújtása
A Komlóstetői Református Általános Iskola adventi koszorúján meggyújtottuk a negyedik gyertyát. Az ünnepi istentisztelet után a 4.a osztály Betlehemes pásztorjátékát tekinthettük meg.
Pecsétné Répás Andrea
Adventi kélekmelengető
Az utolsó előtti napon diákönkormányzati napot tartottunk. Miután minden osztály feldíszítette a saját papírfenyőfáját, megtekinthettük az adventi kukásautót az iskolaudvaron. A hideg idő után mindenkinek jólesett a forró csoki és a meleg tea, melyet közösen fogyasztottunk el az aulában.
3. gyertyagyújtás
A héten meggyújtottuk a harmadik gyertyát, mely az örömöt jelenti. A 3.a osztály versekkel és tánccal tették meghitté ezt az eseményt.
Luca napi vásár
Az adventi forgatag keretében Luca nap alkalmából kézműves vásárt és bolhapiacot rendeztünk.
Mackókarácsonymlostetoiskola.hu/2024/12/17/mackokaracsony-2/ Szerkesztés Rövidített URL Média hozzáadásaInsert popup
„Mackókarácsony” című játékos, kreatív foglalkozáson vettek részt a leendő első osztályos óvodások a Komlóstetői Református Általános Iskolában.
Iskolagyűlés
2. Balogh Zselyke
Az iskolánk karácsonyi képeslap tervező rajzversenyén az alsó tagozatosok kategóriájában 1. helyezést ért el Buczkó Bence, 4.a osztályos tanulónk.
A felső tagozatosok közül Telek Szabina, 7.b osztályos tanulónk lett a közönségszavazatok győztese. A többi nyertesnek is szívből gratulálunk.
Mikulás műsor
December 6-án pénteken délután az alsó tagozatos gyerekekhez vendégek érkeztek: Krimpi Krampusz, Karcsi bácsi, a szerelő és természetesen a Mikulás. A mókás műsor után kiosztották a gyerekeknek a megérdemelt ajándékot.
1. gyertya meggyújtása
A héten az iskolában is meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Az áhítat után az 1. osztályosok kedves versekkel és tánccal tették meghitté ezt az eseményt. Más szempontból is fontos volt nekik ez a szereplés, hisz először álltak színpadunkon iskolásként.
Vármegyei prózamondó versenyeredmény
Sebestyén Ákos 3.a. osztályos tanuló a Gárdonyi Géza vármegyei prózamondó versenyen III. helyezést ért el. A Görög Katolikus Általános Iskola által szervezett regionális versmondó versenyen szintén III. helyezést ért el. Nagyon örülünk sikerének.
Vármegyei rajzverseny eredmény
Ebben a tanévben is meghirdették a Borsod Abaúj-Zemplén Vármegyei Általános Iskolai Rajzversenyt a Balázs Győző Református Gimnáziumban, amire négy tehetséges tanulónkat neveztük. Közülük az 5-6. osztályos korcsoportban Ádám Réka 1. helyezést ért el “Illusztráció a helyszínen megadott téma alapján, választott grafikus vagy színes technikával” kategóriában. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy kimagasló tehetségével öregbítette a Komlóstetői Református Általános Iskola jó hírnevét!
Adventváró kreatív délután
Intézményünkben 2024. november 29-én került megrendezésre az adventváró kreatív alkotó délután. Az adventi időszak közeledtével, szerettük volna tanítványaink szívében a szeretet kapuját megnyitni, és meghitt hangulatot teremteni.
Az aulában hitoktatónk által irányított közös énekléssel történt az ünnepre hangolódás. A kreatív alkotások témája a karácsony volt, ennek fényében történt a kiválasztott munkadarabok elkészítése. Nagyon jól érezték magukat a diákok, örömmel készítették a karácsonyi csodákat, melyeket hazavihettek, szeretteiknek átadhatták. Zárásként Pintér Béla Gyere el a jászolhoz! című dalt keltették életre az aulában a gyerekek, mely után szeretetvendégségben részesültek.
Bízunk benne, hogy szeretettel és szép emlékekkel telt meg a szívük e csodás napon.
Egészséges életmód és energiatakarékossági projektnap
Képes összefoglaló az eseményről. Köszönjük a lelkes szülők hozzájárulását és segítségét!
Növendékkoncert
Látogatás a Lévay Gimnázium laborjában
A Komlóstetői Református Általános Iskola 7. a osztályos tanulói 2024. november 20-án rendhagyó kémia és biológia órán voltak a Lévay Gimnázium laborjában.
Asztalitenisz

Látogatás a Lévay Gimnázium laborjában
A Komlóstetői Református Általános Iskola 7. b osztályos tanulói 2024. november 13-án rendhagyó kémia és biológia órán voltak a Lévay Gimnázium laborjában.
Pályaorientációs nap a Komlóstetői Református Általános Iskolában
A segítő szülők és vendégeink jóvoltából az idei tanévben is megismerkedhettek tanulóink különböző szakmákkal, foglalkozásokkal, valamint egy kerekasztal beszélgetés keretében részesei lehettek Guzi Blanka olimpikon pályafutásának alakulásával a kezdetektől egészen az olimpiáig.
Hálás köszönet P. Szabó Zsejke anyukájának, a Vafnóczki fiúk apukájának, Guzi Blankának és Pecsét Bálintnak a tartalmas napért!
Ünnepi emlékműsor
KISBOCSOK OLIMPIÁJA
KISBOCSOK OLIMPIÁJÁN a leendő első osztályosok sikeresen teljesítették az öt próbát. 2024.10.18.
Debrecen Dixieland Jazz Band koncert
Október 15-én tartottuk meg első Filharmónia koncertünket iskolánk aulájában, ahol a 40 éves Debreceni Dixieland Band volt a vendégünk. A rendhagyó énekórán vidám betekintést nyerhettünk a jazz világába.
Zenés óra Pintér Bélával a Komlóstetői Református Általános Iskolában
Csendesnap a Reformáció jegyében. Vendégünk volt Pintér Béla.
Köszönjük az előadást!
A fotókat pedagógusaink készítették.
Állatok Világnapja – MÁSA
2024. október 3-án az Állatok Világnapja alkalmából, ismét ellátogattak hozzánk a MÁSA – a Miskolci Állatsegítő Alapítvány képviselői, két szeretetre és otthonra vágyó kutyával. Nagy készülés előzte meg a fogadásukat, s ezúton szeretnénk megköszönni tanítványaink, szüleik, családtagjaik, a dolgozóink segítségét, adományait. Rövid előadást hallgathattak meg a tanulóink a felelős állattartásról, gondozásról, ápolásról; majd a gyerekek örömére megszeretgethették a kutyusokat.
Köszönjük a MÁSA dolgozóinak a lelkiismeretes munkáját és azt hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel.
Kósa-Kiss Henrietta
A zene világnapja
Október 1-jén ünnepeltük a zene világnapját. Iskolánk tanulói nagy lelkesedéssel készültek a megemlékezésre. Hallhattuk Varga Dominik versét a zenéről, Yehudi Menuhin gondolatait Velty Vivien tolmácsolásában, és Mócz Mirjam gyönyörű zongorajátékát. Vendégeinkkel, a Szeder úti óvodásokkal közösen játszottunk, tapsoltunk, énekeltünk. A zene olyan elköteleződés, amely hidakat épít, összeköt mindannyiunkat.
Nagy Mónika
A magyar népmese napja
Szeptember 30-a a magyar népmese napja. Ebből az alkalomból egy-egy könyvtárfoglalkozást tartottunk az alsó tagozat minden évfolyamán. A gyerekek aktívan bekapcsolódtak a bábozásba, diafilmet néztek igazi diavetítővel, kicsik könyvjelzőt készítettek kedvenc meseszereplőjükkel, a nagyobbak mese totót töltöttek ki. Minden osztály kapott egy rejtvényes mesefüzetet, melynek feladatait az osztályban oldották meg. A kicsiknek újdonság volt a könyvtár. Mindenki szépen dolgozott, ezért jutalomkártyát kaptak a gyerekek. A szüneteket magyar népmese nézéssel tölthették a tanulók az aulában. A vetítést Veres Zoltán tanár úr segítette.
Zsarnayné Hevesi Ildikó
Erdők hete
Szeptember 20-án, pénteken az Erdők hetén a komlóstetői erdőben túráztak osztályaink. A felső tagozat egy 5km-es körtúrán vett részt. Az alsósok ez alkalommal Poklostetőre kirándultak, ahol minden osztály a választott területén közösen játszott. Csodálatos, napsütéses időben tisztán tárult elénk Miskolc és a környező falvak, városok panorámája.
Mobilitás hete
2024. szeptember 16-ától 20-áig a Mobilitás hete keretében az iskolában minden napra jutott a mindennapos testnevelés órák mellett egy kis testmozgással járó program. A tanulóifjúság felső tagozatos lányai nagy szorgalommal és lelkesedéssel készültek az udvari szünetekben lévő zenés gimnasztika megtartására. Örömmel láttuk, hogy a kisebbek is felszabadult mosollyal az arcukon álltak oda a nagyokkal szembe és próbálták követni a zenés tornát. Csütörtökön került sor a már „ hagyományossá” vált kerékpártúrára, ahol körülbelül 20 tanulóval és 2 kedves, segítőkész, lelkes édesapával kerékpároztunk el Komlóstetőről a Szeleta Park Látogatóközponthoz megnézni az előzetes kérdésre ( a park bejáratánál álló Mamut szobornak melyik lába van elől? ) adandó pontos választ. A helyes választ azonban nem áruljuk el azért, hogy mindenkit buzdítsunk arra, látogassanak el a Szeleta Parkhoz, nézzék meg a Mamut szobrot, majd bent az állandó kiállítást is a központ területén. Kellemesen elfáradva, de szép élményekkel gazdagodva tértünk vissza az iskolába. Túravezetőnk Kovács Gábor testnevelő volt, akinek ezúton is köszönjük az újabb élményt, kalandot és jókedvet!
Kardos Renáta
Tanévnyitó istentisztelet
Ünnepélyes tanévnyitó istentisztelettel indult el a Komlóstetői Református Általános Iskola 2024-2025-ös tanéve.
Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
(János 14,6)
Új közösségi terek
Kedves Tanulók!

Iskolai étkeztetés
Tisztelt Szülők!
Elérkeztünk az új tanév kezdetéhez. Az iskolai étkeztetést a tavalyi év szolgáltatója a Mamas-Food Kft. látja majd el.
2024/2025-ös tanévben az iskolai étkezés térítési díja változatlan marad.
Normál étkezés | 50% -os étkezés | |
kedvezmény nélküli díj (bruttó) | kedvezményes díj (bruttó) | |
tízórai | 172, – Ft/adag | 86, – Ft/adag |
ebéd | 600, – Ft/adag | 300, – Ft/adag |
uzsonna | 172, – Ft/adag | 86, – Ft/adag |
Összesen: | 944, – Ft/adag | 472, – Ft/adag |
Kérjük a kedves szülőket, hogy az étkezéshez szükséges igénylőlapot töltsék ki és küldjék el a komlos.gazdasagi@gmail.com e-mail címre. Csak szkennelt formában fogadjuk el, fényképet (JPG) ne küldjenek vagy személyesen kitöltve leadhatják a gazdasági irodában 8.00-13.00 óra között augusztus 30-ig.
Az étkezés első napja 2024. szeptember 3.
A 2024/2025-ös tanévre csak úgy igényelhető étkezés, ha a korábbi tartozások kiegyenlítésre kerülnek, amennyiben ez nem történik meg úgy nem áll módunkban elvenni az étkezési igénylőlapot.
Kérnénk, aki kedvezménnyel rendelkezik az a „Ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkezés igénybevételéhez” nevű mellékletet is legyen szíves kitölteni gyermekenként!
Akinek lejárt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménye újra kell igényelnie. Az ehhez szükséges iskolalátogatási igazolást a titkárságon kérhetik.
Az igénylőlap és a melléklet letölthetőek a honlapról, illetve személyesen a gazdasági irodában is elérhető.
Köszönettel: Nagyné Szidor Andrea
gazdasági ügyintéző
IGÉNYLŐLAP 2024-2025-es tanévre
Ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkezés igénybevételéhez
A Factory Arénában jártunk
A Komlóstetői Református Általános Iskola 2024. június 19-én DÖK napot tartott a vasgyári Factory Arénában. A nagy meleg ellenére minden gyermek jól érezte magát. Nevetés, vidámság, kacagás jelezte, hogy a tanulós hétköznapok véget értek. Köszönjük Egri Józsefnének és Gazdusné Pankucsi Katalin képviselőnek a lehetőséget, hogy egy aktív, szórakozással teli délelőttöt tölthettünk el itt.
Baloghné Vancza Gabriella és Dánfalviné Bata Mónika
Vakációváró
Az utolsó hét kedd délutánján a vakációra hangolódtunk az iskolában. Egy kreatív, közösségépítő foglalkozáson vehettek részt napközis és tanulószobás diákjaink. A program egy Just Dance bulival kezdődött az aulában, majd különböző állomások következtek. Ádám bácsival egy közös dalt tanultak, Heni és Andi nénivel egy különleges reptetőt hajtogattak a gyerekek. Erzsike és Katika nénivel igazán strandos volt a hangulat. Tóparti kishajózgatás élményébe csöppentek Ildikó és Enikő néni állomásán a tanulók. Zoli bácsival a vakációval kapcsolatos online keresztrejtvény megoldásában ügyeskedhettek kisdiákjaink. A délután fénypontja ezután következett, amikor a második emeletről egyszerre dobhatták le reptetőiket, majd az aulában bemutathatták a megtanult közös dalt. A vakációvárót szeretet vendégség zárta. A programmal hivatalosan is megnyitottuk az elkövetkezendő tanulásmentes napokat.
Mihály-Koseczky Erika
Házi versenyek eredményei
Az elmúlt hónapokban több versenyt bonyolítottunk le az alsó és felsőtagozaton. Minden – helyezést elért – tanulónak gratulálunk!
Népdaléneklési verseny
1. osztály
1. Rákóczi Vivien
2. Kisiczki Sára
3. Ráncsik Dominik
2. osztály
1. Vizsolyi-Szabó Lilla
2. Sebestyén Ákos
3. Kisiczki Léda
3. osztály
1.Munkácsi Noémi
2. Cseh Noémi
3. Lakatos Botond
4. évfolyam
1. Pásztor Károly Rudolf 4.a
2. Ocsenás Jázmin 4.b
2. Kisiczki Adél 4.b
3. Máté Kevin 4.b
Hangos olvasás
2. osztály
1. Ádám Dóra
2. Vizsolyi- Szabó Lilla
3. Tóth Gergő
3. osztály
1. Szabó Benett
2. Munkácsi Noémi
3. Dobos Evelin
4. évfolyam
1. Varga Dominik 4.a
2. Butykai Ádám 4.b
3. Rakovszki Lara 4.a
Digitális kultúra háziverseny győztesei kategóriánként
1. kategória 5. osztály
1. Gál Márkó Gyula
2. Rimár Ábel
3. Jóni Adrián
2. kategória 6. osztály
1. Telek Szabina
2. Ferencz Ádám Bendegúz
3. Varga Hanga
3. kategória 7. osztály
1. Maczó János
2. Mihály Balázs
3. Nagymáté Dominik
4. kategória 8. osztály
1. Barnóczki Balázs
2. Balogh Ágoston
3. Fazekas Marcell
Versmondó verseny alsó tagozat
1. Feke Petra
2. Mészáros Ábel
3. Kmetty Nóra
1. Sebestyén Ákos
2. Kisiczki Péter
3. Majoros Mira
1. Rácz Kornél
2. Juhász Kamilla
3. Balogh Zsanett és Szabó Benett
1. Kisiczki Adél
2. Falucskai Magdolna
3. Szabó Réka
Különdíj: Máté Kevin
Versmondó verseny felső tagozat
5.-6. évfolyam
1. Sebestyén Áron 6.b
2. Misley Levente 6.a
3. Rakaczky Zselyke 5.a
Székely Viktória 6.b
7.-8. évfolyam
1. Rézműves Antónió Viktor 7.a
2. Görzsöny Hanna 8.a
3. Torma Dorka 8.a
Papírgyűjtés osztályonként
Alsó tagozat
1. 4.a
2. 3.a
3. 2.a
Felső tagozat
1. 8.a
2. 6.b
3. 7.a
Papírgyűjtés egyénenként
Alsó tagozat
1. Lakatos-Szabó Hanna 4.a
2. Buczkó Bence 3.a
3. Dorgai Dominik Noé 3.a
Felső tagozat
1. Nagy Barbara 8.a
2. Barnóczky Balázs 8.a
3. Medve Dávid 7.a
Matematika verseny
5. évfolyam
1. Rimár Ábel
2. Gál Márkó
6. évfolyam
1. Ferencz Ádám Bendegúz
2. Barsi Petra
3. Majoros Petra
7. évfolyam
1. Mihály Balász
2. Maczó János
8. évfolyam
1. Görszöny Hanna Patrícia
2. Berta Zalán
3. Barnóczki Balázs
Helyesírási megyei verseny
Barsi Perta 6. osztályos tanulónk a XXVII. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny második (megyei) fordulóján IV. helyezést ért el.
Erdei iskola
Erdei iskolában járt a 3. és 6. évfolyam A 3.a és 6.a osztály a csanyiki erdei iskola progjamjait élvezhette, míg a 6.b osztály háromnapos erdei iskolában, Bogácson vett részt.
Fontos vagy! – Családi nap a Komlóstetői Református Általános Iskolában
2024, május 25-én iskolánk tanulói, szüleikkel és pedagógusaikkal együtt vidám hangulatú Családi napon vehettek részt.Ez az a rendezvény, amely kötetlenebb formában kapcsolja össze az iskolai élet szereplőit, erősíti az összetartozás érzését, és felhívja a figyelmet az együttműködés és a kölcsönös elfogadás fontosságára. A nap mottója a „ Fontos vagy!” volt. Iskolalelkészünk üzenetében hangsúlyozta, hogy nemcsak egymásnak vagyunk fontosak, hanem Istennek is.
A köszöntő és a nyitó műsor után gazdag program várta az érdeklődőket. Népszerűek voltak a kézműves foglalkozások, a csillámtetoválás, az arcfestés, a hajfonás, a VR élmény, az aszfaltrajzverseny, az ugrálóvár stb. A változatos programokat bemutatók színesítették: karate, rap, 4-Dance Club, dog dancing. A mozogni vágyók a sportolási lehetőségek mellett az ügyességüket is próbára tehették (íjászat, petanque, autóversenyzés, darts foci, asztalitenisz, kosárra dobó verseny, családok játékos vetélkedője).
Az étel-ital kínálatról a szülők gondoskodtak: meglepetés partyt szerveztek a diákoknak a közelgő gyermeknap alkalmából.
A sokszínű, változatos, érdekes és értékteremtő programok reményeink szerint hozzájárultak ahhoz, hogy a Komlóstetői Református Általános Iskolához kötődő gyermekek és felnőttek valóban egy családként tekinthessenek önmagukra.
A remek hangulatú szombat délelőtt nem jöhetett volna létre támogatóink segítsége nélkül.
Hálásan és szeretettel köszönjük minden szülőnek, aki bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeréhez.
a Komlóstetői Református Általános Iskola nevelőtestülete
Szemétszedés
Örökös ökoiskola lévén nagy hangsúlyt fektetünk diákjaink környezettudatos szemléletmódjának kialakítására. A természettudományos nap keretében megtisztítottuk iskolánk lakókörnyezetét a szeméttől.
Természettudományos nap
A MiNap cikke:
https://minap.hu/cikk/szemet-vagy-kincs-fold-napjat-unnepeltek-komlosteton
Videó:
https://www.youtube.com/watch?v=RjrN56V-6mY
Az esemény összefoglalása képekben.
Bordó Sárkány
Köszönjük az előadást!
Iskolában az erdő
Az idei tanévben elindult az Iskolában az erdő program, melyre bármelyik iskola regisztrálhatott.
Sikerült jelentkezni intézményünknek is, így az Erdő program keretében minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai látogattak el hozzánk április 10-én.
A program célja a környezeti nevelés, a játékos ismeret és tapasztalatszerzés a fenntarthatóság jegyében. Az erdő élővilágát, környezetünk hatásait játékos formában, szemléltetés során mutatták be a gyerekeknek. A foglalkozáson az alsó tagozatos tanulóink vettek részt, évfolyamonként, külön műhelyfoglalkozás-előadás keretében. Játékos ismeretekkel, interaktív feladatokkal tették színesebbé a környezetvédelmi előadást. Erdőpedagógiai csomaggal is kedveskedtek előadóink, mely megteremti a lehetőséget, hogy jobban elmélyülhessenek a gyerekek ebben a témakörben. Rovarhotel összeszerelése, és kiállítása is megvalósult iskolánk ÖKO udvarán a programnak köszönhetően.
Nagyon köszönjük a lehetőséget, s a továbbiakban is szeretnénk a szoros kapcsolatot ápolni a Csanyiki Erdészház Erdészeti Iskolával.
A Gedeon Társaság látogatása iskolánkban
2024. április 9-én a reggeli áhítat keretében a Gedeon Társaság látogatta meg iskolánkat.
Nyári ügyelet
2025.07.02.
Hírek
No Comments
Mihály-Koseczky Erika