Ökoiskola

 

 

Játékos ismerkedés az energiaforrásokkal

November 15-én délután a felső tagozatos osztályok 3-3 fős csapata játékos vetélkedőn vett részt az aulában. Ismerkedtek az energiaforrásokkal, vezettek energianaplót, megújuló és nem megújuló energiaforrásokkal párosíották az eszközöket.

Vidám, hasznos délután volt.

 

 

Az állatok világnapja

Vadaspark

Lelkes kis csapat, a 7. a osztályból, részt vett a Vadasparkban megrendezésre került Állatok világnapi vetélkedőn. A csapat tagjai: Ducsai Lívia, Fazekas Fanni, Gonda Vanda, Lipták Dorina és Sztanev Janka. Iskolánkat eredményesen képviselték, köszönjük felkészülésüket, munkájukat.

 

 

Rajzpályázat

Iskolánkban hagyomány, hogy minden évben az állatok világnapja alkalmából, magunk által választott témát dolgozzunk fel. Ebben a tanévben a tengerek élővilága, tengerek veszélyben címmel rajzpályázatot hirdettünk, az osztályok tablókat készítettek, melyeket az aulában állítottunk ki.

 

Jósvafő osztálykirándulás 5. évfolyam

2018. Október 2-án az ötödik évfolyam Jósvafőre kirándult. Részt vettek egy barangi rövid túrán, majd a jósvafői Oktatási Központban egy előadáson és egy foglalkozáson, melyen gerinctelen vízi állatokat vizsgáltak.

 

 

https://www.avilaglegnagyobbtanoraja.hu/

 

Mindenkiből válhat VilágVédő és mindenki tehet azért, hogy a Fenntarható Fejlődési Célok (Globális Célok) megvalósuljanak.

Ökoiskolai vállalásunk a 2018/2019-es tanévben, hogy ezeket a célkitűzéseket minél többen megismerjék, mindenki a maga módján tegyen is érte valamit. Éppen ezért az iskolánk mindegyik osztálya részt vett a programon szeptember 28-án.

 

 

Erdei Iskola 6a, 2018-május 28-31ig, Bogács

 

 

 

Erdei Iskola  3a – 3b

 

 

 

 Iskolakert 2018 

 

 

 

 

 

Szitakötők

 

 

 

 

Víz Világnapja

 

 

 

 

 

 

A Föld napjára emlékeztünk rendhagyó módon, a 3. osztályosok jóvoltából

 

Állatok Világnapja 2017