"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Fil 4:8)
2021 méteres futás – Komlóstetői Református Általános Iskola
A Komlóstetői Református Általános Iskola Miskolc város talán egyik legszebb helyén fekszik, ahol a hegyekkel körülvett gyönyörű környezetben volt lehetőségünk 2021.09.24-én, az Európai Diáksport Napján a 2021 méteres futás teljesítésére. Erre a nevezetes napra, nemcsak rendszeres futóedzéssel, hanem már napokkal korábban játékos futófeladatokkal készültünk fel. Óvodások, iskolások, óvónénik, tanárnénik, és tanárbácsik vettek részt egy közös bemelegítésen a nagy futás előtt. A zenés gimnasztikát a 7.osztályos lányok vezették, majd a 4. b osztály táncos kislányai bemutatóját is megtekinthettük izgalmunk csökkentése érdekében. Ezt követően évfolyamonként mentünk át a rajtvonalhoz, majd elindult a 2021 méteres futás. A program végén egészséges fáradtsággal, de jókedvűen tértünk vissza az iskolapadokba, ahol folytattuk a tanulást. Jövőre is teljesíteni fogjuk a távot.
Kardos Renáta
testnevelő
Az eseményről készült fényképek az alábbi albumra kattintva tekinthetők meg.
Garfield Alapítvány
Adószáma: 18421466-1-05
Iskolánk online könyvtári katalógusa
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat. ElfogadRészletesen
2021 méteres futás
2021.09.24.
Esemenyek, Hírek
No Comments
Mihály-Koseczky Erika