"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Fil 4:8)
Madarak karácsonyfája program – Komlóstetői Református Általános Iskola
A madarak karácsonyfája program keretében iskolánkban minden évben decemberben kerülnek kihelyezésre a madáretetők.
Madáretetőink egy része tönkrement és sajnos több etető el is tűnt a madárbarát kertünkből. Új madáretetők készültek. Köszönet érte Csongrádi Anitának, Bunda Gergőnek, Kálló Aidának és Mihály Balázsnak, ők 5.a osztályos tanulók. Külön köszönet a 4. b osztályos diákoknak: Deák Máténak, Kisiczky Lórántnak, Majoros Petrának, Vafnóczki Vincének, Varga Hangának és Bölkény Lászlónak (3. a), akik nemcsak az etetők számát gyarapították, hanem vállalják a teljes etetési szezonban, hogy mindig legyen eleség a madarak számára.
Téli madáreleséget is kaptunk szülőktől, még a Milotai M10-es dióból is érkezett postán. A hideg beálltával az 1.a osztály is folyamatosan eteti a madarakat az ablakban lévő madáretetőben. Az eleséget Lakatos Botond hozta.
Felajánlásokat továbbra is szívesen fogadunk. (fekete napraforgó, köles, muhart, dió, mogyoró, kesudió, pisztácia)
A madáretetők kihelyezéséről készült képeket az alábbi albumra kattintva tekinthetik meg.
Garfield Alapítvány
Adószáma: 18421466-1-05
Iskolánk online könyvtári katalógusa
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat. ElfogadRészletesen
Madarak karácsonyfája program
2021.12.28.
Hírek
No Comments
Mihály-Koseczky Erika