"Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe!" (Fil 4:8)
Idén is megérkezett a Mikulás a Szeder úti Óvodába és iskolánkba – Komlóstetői Református Általános Iskola
A 3.a osztályos tanulók versekkel és énekszóval köszöntötték a kis óvodásokat, akik mindannyian ajándékot kaptak a gyerekektől és a leendő elsős tanító néniktől.
Az iskolában ezen a napon gyerekek, felnőttek egyaránt a mikulás, illetve a karácsony szellemében öltöztek fel. A Mikulás ünnepen is a 3.a osztályos gyerekek szerepeltek, majd együtt megnéztünk egy vicces rajzfilmet. Közös énekléssel vártuk a Mikulás érkezését. A rénszarvasok elindultak elé, hogy segítsenek neki mielőbb ideérni. Majd szétosztották a Mikulás ajándékait az osztályoknak.
Jó hangulatban, vidáman folytatódott a nap az osztálytermekben.
Dánfalviné Bata Mónika – diákönkormányzatot segítő pedagógus
Az eseményeken készült képeket az alábbi albumokra kattintva tekinthetik meg.
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat. ElfogadRészletesen
Idén is megérkezett a Mikulás a Szeder úti Óvodába és iskolánkba
2022.12.11.
Esemenyek, Hírek
No Comments
Mihály-Koseczky Erika