Zümi és a robotok, iskolaelőkészítő foglalkozás


 

Február 23-án óvodások és szüleik látogattak el iskolánkba, hogy részt vegyenek egy rendhagyó digitális kultúra órán.

Mihály-Koseczky Erika tanító néni a robotika rejtelmeibe avatta be a leendő iskolás gyerekeket. A foglalkozáson egy izgalmas mese után többek között szó esett a robotika mindennapi életünkben elfoglalt helyéről, a fejlődési- és fejlesztési irányokról is. Kis játékos feladat kapcsán a gyerekek Erika nénivel és Zoli bácsival programozhattak BB típusú BeeBotokat, amelyeket egy megadott pályán kellett elvezetni a kitűzött célállomásig.

 A gyerekek megismerkedhettek a 3D nyomtatással is.

Iskolánk az elmúlt évben IKT eszközök beszerzésére meghirdetett pályázaton elnyert egy Prusa i3 MK3S+ nyomtatót. Jelenleg a robotika szakkörös tanulóink vették birtokukba. 3D modelleket terveznek, szeletelnek és készítenek elő nyomtatásra, majd a terveiket meg is valósítják a 3D nyomtatási technológia segítségével. Igazi, kézbe fogható tárgyakat készítenek, amit haza is vihetnek magukkal.

Az óvodások Veres Zoltán tanár úr előadásából megtudhatták, hogy hogyan dolgozik a nyomtató, milyen anyagot használ a munkához, az miből van és hogyan lesz belőle tárgy. Egy mintadarabot is elkészítettünk, amíg a foglalkozás véget nem ért. Egy igazi síp kis gazdái lehettek mindannyian. Az ajándéknak nagyon örültek, ki is próbálták. Zengett az iskola a hangos sípolástól.

A gyerekek nagy örömmel és érdeklődéssel vettek részt a bemutató előadásokon.
Az eseményen készült képeket az alábbi albumra kattintva tekinthetik meg.

 

                                                               Garfield Alapítvány                                                                                                                                       Adószáma: 18421466-1-05


 

Iskolánk online könyvtári katalógusa